A fákat mindenki ismeri. Körülvesznek bennünket. Árnyékot, gyümölcsöt, jó levegőt adnak, és nem utolsósorban faalapanyagot biztosítanak számunkra.
A fa törzséből készülnek a gerendák, deszkák, lécek. Koronájából, vastagabb ágaiból tűzifa lesz. Kiásott gyökérfőjéből pedig nagyon szép dísztárgyak készíthetők.
(Fa, fatörzs (1))
(Fa gyökérfő)
Ha a törzset kettévágjuk keresztben (bütüs metszet), legtöbb esetben szépen kivehető gyűrűket találunk a vágás felületén.
(Fa bütüs metszet)
Egy sötétebbet és egy világosabbat. A kettő együtt alkot egy évet (7). Általában a világosakat tavasszal és nyáron, a sötétebbet ősszel növeszti a fa. Az előbbit korai vagy tavaszi, az utóbbit késői vagy őszi pásztának nevezzük.
Ha kívülről befelé haladunk, kívül találjuk a külső kérget (6). Utána jön a háncs vagy belső kéreg (5). A háncs alatt van a kambium (4). A kambium minden év alatt egy évgyűrűt növeszt a fára. Az évgyűrűkön legbelül van a bél (1).
Gyakran tapasztalhatjuk, hogy a fa színe a metszet felületén nem azonos. A bél körül általában sötétebb rész található. Ez a geszt (2). A geszt úgy keletkezik, hogy bizonyos idő után a belet körülvevő évgyűrűk sejtjei elhalnak, konzerváló és cserzőanyagokkal telítődnek, és elvesztik a víztartalmukat. A sötétebb részt egy világosabb rész, a szijács (3) követi. A szijács életképes sejtekből áll. A tápanyagok szállítását gyökértől a koronáig a szijács végzi. A szilva, cseresznye, akác törzsén ezek a részek nagyon jól kivehetők. Akadnak olyan fák, amelyeknél nehezen vagy egyáltalán nem tudjuk megkülönböztetni ezeket a részeket, de még az évgyűrűket sem. Ilyen például a gyertyán és a hárs.
Ha hosszában vágjuk el a törzset, akkor az évgyűrűk szabálytalan vonalakban jelentkeznek, amik a fára jellemző szép rajzolatot adnak. Ezek a vonalak adják meg a fa szálát, szálirányát.
(Évgyűrűk folytatódása)
Ha egy metszett felületet vizsgálunk, apró kis üreges sejteket, úgynevezett likacsokat találunk. Ha a likacsok rendezetlen formában vannak jelen a pásztában, akkor szórt likacsú fának nevezzük. Ilyen fa a hársfa, nyírfa, diófa, bükkfa stb.. Az akác, tölgy, kőris stb. esetében a likacsok az évgyűrűk vonalában rendeződnek, ezért gyűrűslikacsú fának nevezzük őket.
(Diófa likacsok)
A fák különböző helyeken élnek. A helyek nagyban befolyásolják a fatörzs növekedését. Lehetnek szeles helyen, erdő szélén, esetleg beljebb, domboldalon vagy sík vidéken. Ettől függően lehet hajlott, görbe, csavarodott, de természetesen nagyon szép egyenes is a fa. Ezek a növekedési hibák hatással lesznek majd a fa szálirányára.
Lombjuk alapján két csoportot különböztetünk meg. Az egyik csoportba az ősszel lombjukat hullató lombos fák, az akác, tölgy, hárs, bükk, dió, gyümölcsfák, stb. tartoznak. A másik csoportot a tűlevelű fák, a különböző fenyőfélék alkotják, pl. a lucfenyő, a jegenyefenyő, a borovi és fekete fenyő, stb..
Keménységük alapján is csoportosítjuk a fákat. A lágy fát könnyen, a keményfát nehezebben faragjuk. A keményfának a súlya mindig nehezebb. Ez egyforma térfogatú és száraz fára igaz. A légszáraz faanyagnak kb. 15%-os a víztartalma. Súlyuk alapján vannak igen könnyű fák, pl. a modellezők által használt balsafa, amelynek a súlya kb. 100 kg/m³, és vannak nehéz fák, pl. tiszafa, amelynek kb. 1000 kg/ m³ a súlya.
A fa alapanyagokat egyéb tulajdonságok alapján is rangsorolhatjuk. Nagyban befolyásolja a felhasználhatóságát a nyomószilárdsága, húzószilárdsága, hajlítószilárdsága és nem utolsósorban a csavarószilárdsága is.
A fákat télen lombhullás után vágják ki. Ilyenkor a legalacsonyabb a nedvességtartalma. A frissen vágott fa nedvességtartalma igen nagy. Körülbelül a fa fele súlyát a víz alkotja. A törzsből rönk lesz. Ezeket az erdő szélén, szellős tisztásokon összerakják, és lehetőleg minél előbb feldolgozzák a farontó gombák és rovarok miatt. Ez idő alatt víztartalmából is veszít. Az erdő széléről a fűrészüzemekbe szállítják, ahol hatalmas fűrészgépeken a kívánt méretekre feldarabolják. A felszabott árut meghatározott rend szerint szellős helyre összerakják, máglyázzák, és akár több évig szárítják addig, még eléri a megfelelő felhasználható szárazságát.
(Száradó cseresznyefa)
A folyamat gyorsítására szárító berendezéseket használnak. A kereskedelemben szinte csak ilyen műszárított faanyagot lehet kapni. Miután kiszáradt, képes lesz a párásabb időben a levegőből vizet felvenni, majd szárazabb időben leadni. Van, mikor zsugorodik, van, mikor dagad a fa. Ez a fát érintő térfogatváltozás nem egyenletes a fa teljes keresztmetszetében. A tavaszi pászta jobban zsugorodik, mint az őszi pászta, a szijács jobban szárad, mint a geszt. Ezért a térfogatváltozás gyakran párosul alakváltozással is. Vetemedik, csavarodik, görbül az anyag.
Az élő fa nemcsak a koronáján hajt oldalágakat, hanem a törzsén is. Az oldalágak bele vannak ágyazva a törzs anyagába, szinte mint egy kis fa. Fűrészeléskor ezek a kis fatörzsek láthatóvá válnak egy sötétebb, keményebb, dugóhoz hasonlítható formában a fa anyagában. Ezeket göcsnek, más néven csomónak nevezzük. Ha kivágáskor élő volt az ág, akkor benne marad, ha kivágás előtt elszáradt, akkor kiesik a csomó a lécből.
(Kieső csomó)
A csomó alapjában fahiba. Gyengíti a lécet a csomó helyén, keménysége révén nehezebb megmunkálni. A csomók környékén a léc szálai összesűrűsödnek. Ha jól el tudjuk helyezni a nem kieső csomókat, akkor nagyon szép mintát ad a tárgyainknak. A kieső vagy laza csomót miután kiszedtük, visszaragaszthatjuk a fába.
A fenyőfélékre jellemző, hogy a fájuk kisebb-nagyobb mennyiségben gyantát tartalmaz. Gyakran előfordul, hogy a gyantát a pásztában keskeny, úgynevezett gyantafészkekben felhalmozza. Méretüket tekintve az egészen aprótól a több centiig is terjedhetnek. Feldolgozásnál ki kell vágni az alapanyagból.
(Gyantafészek)
A fabetegségek okozói legtöbbször a gombák. A farontó gombák elsősorban raktárakban, fatelepeken végzik a pusztító munkájukat, de megtelepedhetnek mindenütt, ahol a faanyag nedvességgel, földdel érintkezik. A gombák először a fa színét változtatják meg, majd a fa elveszti a szilárdságát és elkorhad. Legismertebb a pincegomba (Lensites abietina), házigomba (Poria vaporaria), és a könnyező házigomba (Merulius lacrymans). A kékfestő gombák (Ophiostoma-félék) csak a fa színét változtatják meg. A mechanikai tulajdonságokat csak minimálisan rontják. A skandináv országokban előszeretettel keresik a kékfestő gombával fertőzött fát, ami náluk növeli a fa értékét.
A rovarkártevők a faanyagból táplálkoznak. Keresztbe-kasba különböző járatokat készítenek a fába, amivel gyengítik a fa szerkezetét. A legismertebbek, lakásunkban is előfordulók, a szú, a kopogóbogár és a lyctiade.
A gomba és a rovarkártevők pusztítását nagyon jól meg lehet előzni átgondolt felületkezeléssel.
Végül nézzük át az általunk használt faanyagok tulajdonságait.
Lucfenyő: fája sárgás vagy vörösesfehér. Évgyűrűi tisztán láthatók. Göcsei nagyok, sötétek, nem kiesők. Lágy, jól hasad, jól megmunkálható.
(Lucfenyő)
(Lucfenyő levelei)
Borovi vagy erdei fenyő: Színe sárgásfehér, vörösbarna geszttel. Göcsei nagyok, nem kiesők. Közepesen kemény, nehéz, jól hasadó. Megmunkálni nehezebb, mint a lucfenyőt. Nagy mennyiségű gyantát tartalmaz.
(Borovi fenyők)
(Borovi fenyő levelei)
Hárs: Majdnem fehér, geszt nélküli fa. Lágy és könnyű. Nehezen hasad, nagyon könnyen és szépen faragható.
Több fajtája van. Kislevelű hárs, nagylevelű hárs, ezüsthárs stb.
(Hársfa)
(Hársfa levele, virága)
Nyír: Fehéres-vöröses, színtelen gesztű fa. Közepesen nehéz, nehezen hasadó. Különlegessége, hogy nem törik szilánkosan. Rétegelt lemezek kedvelt alapanyaga.
(Nyírfa)
Nagyon jó könyvek!
Jó kézműves oldalak:
Kismesterképző:
